Get Adobe Flash player
Komlósi Oktatási Stúdió, a mindig megújuló médiaiskola
Tanáraink 1990 –

2009

Veiszer Alinda
VeiszerAlindaKovacsi-dij

 

SzantoDavidVeiszerAlindaPrimaDij2008NagyVeiszer Alindáé volt az egyik leghangosabb siker. Talán azért, mert ő volt az első Kovácsi-díjas, aki nem ismerte személyesen a névadót, tehát nála abszolút a jelenkori vélemények döntöttek.

A legnagyobb taps talán mégis azért járt, mert új korszakot nyitott a díj történetében, hiszen eddig mindig csak olyanok részesültek ebben az elismerésben, akik vagy sporttal foglalkoztak, vagy a KOS-ba jártak.
Alinda ráadásul – kimondva-kimondatlanul – KOS-osokat előzött meg a versenyben, hiszen hogy' is nem jött volna szóba például a jelöltek között az a Szántó Dávid, aki korábban nemcsak Knézy Jenő-díjat kapott (2004), hanem a Junior Prima Primissima díj első kitüntetettje volt, épp Veiszer Alindával közösen.

Persze, azért neki is van KOS-os kötődése: 2007-től műhelyt vezet az iskolában.

KOS Plusz

Önbizalomfröccs
és kemény kritika

Felevzaro2012majusPappGabriella44FoglBalazsKG

Alapos, úgynevezett félévzáró beszélgetésen vesz részt 2018. június 10-étől a kezdő évfolyam (KOS-56.) valamennyi hallgatója. A kéttagú vizsgabizottság mindenkivel körülbelül egy órát társalog: értékel, kérdez, meghallgatja a személyes problémákat, elemzi a tévés vizsgát és a tesztet, tanácsokat ad a folytatásra, új (!) műhelyeket javasol a második félévre.

OsztondijPuzzle

Fejenként kb. 20-30 (!) osztályzat és értékelés, valamint a szubjektív benyomások alapján születik meg a döntés, hogy ki kaphat ösztöndíjat, illetve ki jut esetleg az eltanácsolás sorsára. 
A félév és a vizsgák során elért részeredményeket a vizsgabeszélgetésen összesítjük, az ott kialakult képet is beleszámítva.

PRE - KOS
Keresés