Get Adobe Flash player
Komlósi Oktatási Stúdió, a mindig megújuló médiaiskola
Tanáraink 1990 –

Beugró előadó: Szegő András

Újabb sztártanár, most szombaton

Szegovagott

„Kim Basinger″ – veszi fel a telefont és nem ez az egyetlen furcsasága Szegő András Pulitzer-, Feleki-, Táncsics- és Prima Primissima-díjas újságírónak.
Képünkön ösztöndíjas hallgatójával, Becze Szilviával (KOS-29.) a Komlósi Oktatási Stúdióban. 

SzegoAndrasKONYVBORITONők Lapjás cikkei, interjúkötetei a szakma legjobbjai közé emeli, különcségei pedig a legérdekesebb média-figurák közé.
A Prima Primissima-díj átvételekor elmondott beszéde sem volt mindennapos.

„Hát... az egész életem az tele volt ilyen nagy álmokkal, vágyakkal, célokkal, hogy szerettem volna balösszekötő lenni a Honvédban, szerettem volna világbajnoki döntőt boxolni Mike Tysonnal, szerettem volna eljátszani az Ének az esőben címszerepét, ott végig táncolni, a Bécsi Filharmonikusokat elvezényelni, atomfizikai előadást tartani Princetonban. És úgy... ahogy múltak az évek, úgy egyre inkább leszámoltam, hogy ezek már nem nagyon jönnek be. Ami a Primát illeti: amikor megtudtam ezt a jelölést, úgy kicsit bíztam, de mikor a Csányi úr az elején elmondta, hogy milyen fantasztikus kvalitások kellenek ahhoz, milyen fantasztikus erkölcsi szilárdság, magasztosság, magabiztosság, azt mondtam, hogy akkor ez is nekem elment, ez sem jött be. Hát én ebből egyik se... hát most mégis megjött, hát most kezdek... reszkessél Tyson, ha a karvezető úrnak gondja van, szóljon nekem, megyek, és a Honvédban holnapután balösszekötőként játszok egy meccset! Köszönöm szépen!"

KOS Plusz

Miért érdemes előre, interneten jelentkezni?

Az előzetés jelentkezés a KOS-ba nem kötelező. De ajánlott. Nemcsak azért, mert az érdeklődőknek – természetesen ingyen és bérmentve – postázzuk a KOS-könyvet, hanem mert, ha kitöltötte az elektronikus jelentkezési lapot, akkor három éven át rendszeresen megküldjük az iskola hírlevelét e-mail címére.

PRE - KOS
Keresés