Get Adobe Flash player
Komlósi Oktatási Stúdió, a mindig megújuló médiaiskola
Tanáraink 1990 –

A politikus-feleség és Ámbár tanár úr
a KOS-katedrán

BorbelyZoltanPortreUjjBorbély Zoltán (KOS-1.) műhelyén egymásnak adják a kilincset a sztárok, sőt előfordul, hogy egyszerre két ismert ember is érkezik nyilatkozni a riporterhallgatóknak.
DobrevKlaraProfilosPortre2011Mint az első április órán: vendégünk volt Gyurcsány Ferencné Dobrev Klára (egy héttel a választások után ki lehet „érdekesebb téma”, mint egy pártelnök-feleség?!) és az egyik legnépszerűbb magyar színész, Koltai Róbert (nem sokkal egyszemélyes színházi produkciója premierje után).

KoltaiRobertBorbely-muhelyenCsoportkep2014tavaszKOS-47-48web

Koltai filmcímekben elbeszélve

AmbarTanarUr

Színész? Filmes? Humorista? Ma már talán elsősorban rendező. (?)

Pedig stáblistás, hangtölcséres, rendezőiszékes „igazi” rendezőként csak 25 évvel színművészetis diplomája megszerzése után mutatkozott be. Ráért… Elvégre Sose halunk meg, és a Patika mindenre ellenszer, s ha A miniszter félrelép, akkor ott van Ámbár tanár úr és Hyppolit, meg Csocsó, avagy éljen május elseje.

Világszám! Mármint Koltai: kisemberes ügyeskedős, lóversenyes, gyuszibácsis, ámbár Baradlay Rómeós szerepeiben…

Olyan… Olyan koltais…

Aki annyi nézőt csalt be „vállfaárusként” a mozikba, mint előtte sok évtizeden át senkise.

Akit a Chicago Tribune kritikusa Jack Nicholson és Gane Hackman karakterformáló erejéhez hasonlított.

Aki… Aki a mi Koltaink!

Koltai, a színész

KoltaiRobertMaszk

„A” Koltai. Csak így emlegetjük. Csak a színlapokon és a moziban a stáblistán írják Koltai Róbertnek.

Mint színész igazi egyéniség.
De épp attól, tipikus alakokat formál, remekül.
A kisembert, az ügyeskedőt, az illetékes elvtársat, a gyötrődő ügynököt…

Minket. Magunkra ismerünk. Illetve mindig másra…

De hogy ez a Koltai milyen remekül „adja”?!

Szerepeit, jobbnál jobb alakításait illene most sorolni. De ő nem „Rómeó”, nem „Lear király”, nem az ügyeletes szívtipró.

Hanem a Koltai, a kisembereket játszó NAGY SZÍNÉSZ!


Koltai, a csúcson

KoltaiRobert2014ThaliaSzinhaz

A Sose halunk meg volt Koltai Róbert első rendezése. Annyi nézőt csalt be a mozikba, amennyit Magyarországon hosszú idők óta egyetlen magyar alkotásnak sem sikerült.

A rendező a saját életéből vette az ihletet a filmhez, Gyuszi bácsi alakját a saját nagybátyjáról mintázta meg. A Sose halunk meg mára a magyar filmgyártás egyik legsikerültebb, legmaradandóbb alkotásává vált.

„Jack Nicholson vagy Gene Hackman legnagyobb alakításaihoz hasonlóan Koltai Róbert Gyuszi bácsijából is sugárzik az élet szeretete a mostoha körülmények közepette is” – írta róla Michael Wilmington, a Chicago Tribune kritikusa.


KOS Plusz

Ezermester médiamunkások

Hol vannak már azok az idők, amikor hét-nyolc fős stábok vonultak ki egy-egy eseményre, és külön személy volt a sofőr, a riporter, a szerkesztő, az operatőr, a technikus, a vágó. Ma már – mi tagadás, költségcsökkentési szempontokból – a legtöbb helyen azokat a médiamunkásokat keresik, akik egy személyben képesek ellátni ezeket a feladatokat. Magyarán leszervezik, leforgatják, megvágják, alámondják az anyagot, egyedül. 

Éppen ezért a KOS-ban is ilyen „mindenhez konyító”, all-round embereket igyekszünk képezni: kicsit operatőrködünk, kicsit vágunk, kicsit riporterkedünk, kicsit szerkesztünk, na meg persze a kamera előtt is mindenki jó néhányszor kipróbálja magát.

PRE - KOS
SZAVAZÁS
SZAVAZÁS LEZÁRVA! Melyik hétköznap esti focimeccs közvetítésén szeretnél résztvenni 2018 őszén a KOS-ban?
 
Keresés