Get Adobe Flash player
Komlósi Oktatási Stúdió, a mindig megújuló médiaiskola
Tanáraink 1990 –

Harmadik nekifutásra a „dobogó tetejére″ állhatott a stand up-király

Novák András
az Év műhelytanára

Már az első évben, amikor a KOS meghirdette műhelyét, „közelharcot″ folytattak a hallgatók, hogy a kezdeti kevesebb jelentkező ellenére se essen ki az első rostán ez az órasorozat.

Legközelebb már limitálni kellett a létszámot, annyian jelentkeztek a Novák-műhelyre.
A legutóbb csak hajszállal maradt le az év legjobbja címről.
Most azonban elsőnek bizonyult az erős mezőnyben, Suba Katát (TeleSport) és Bobák Róbertet (Duna Tv) megelőzve  lett az Év műhelytanára Novák András, az RTL Klub riportere.
 NovakAndras.Nagy

Pedig 2010 nem feltétlenül volt a legjobb éve a Magyar Televíziót több éves szolgálat után elhagyni kényszerülő Novák Andrásnak. De ez csöppet sem vetette vissza a műhelymunkában, sőt. Talán még többet töltött – az órákon kívül is – a KOS-ban. Egyéni fogadóórákat tartott, külön feladatokat adott.
Az egyetlen feladat, amivel nem tudott megbírkózni: mit kezdjen a 39-esek bankettjén tombolán (majdnem) elnyert élő kossal... :-)

Az Év műhelytanáráról, Szujó Zoltánról ITT olvashat, az eddigi díjazottak listájáértKattide 

 Fotógaléria Novák Andrásról
NovakAndrasAnno NovakAndrasCNN2008 NovakAndrastank novakkituntetes1 m_kiss_csaba_novak_andras NovakMuhely2010KOS3940NovakAndrasVZ2010OMin NovakAndrasKG2010OMin 

DSC_0067 NovakAndrasKos 


A KOS az Év tanára választása a világ legtisztább szavazása. A hallgatók voksolnak (évente kétszer, a félévzáró vizsgák során), név nélkül. A győzelem pedig semmiféle díjjal, pénzzel, jutalommal nem jár – „csak″ elismeréssel. 

Érdekek, lobbizás, csalás tehát kizárva.
S mégis rangja, presztizse van!
(Olyannyira, hogy évről évre többen tesznek erőfeszítést, hogy azt is megtudják, kik és hány szavazatot kaptak azok, akik már nem nyerhetnek, a kiírás szerint ugyanis ezeket a címeket mindenki csak egyszer nyerheti el.)

KOS Plusz

Sztorizás vagy tudás?

A kettő gyakran együtt jár: vannak nagyelőadók, akik egyéniségükkel és humorukkal olyan könnyedén képesek átadni a legszárazabb szakmai anyagot is, hogy a hallgatók először azt érzik, jól szórakoztak, aztán rájönnek, hogy nevetve tanultak. Nem kell magolni, a történetek kapcsán rögzül a konkrét tudás is!
Nem is beszélve például Görög Ibolya nagyelőadásairól: a protokollfőnök-asszony olyan fergeteges stílusban adja a tudtukra illemtani hiányosságaikat, hogy eszükbe sem jut megsértődni, sőt: az előadása után, csupa „jól nevelt” ember özönlik ki a tanteremből.

PRE - KOS
Keresés