Get Adobe Flash player
Komlósi Oktatási Stúdió, a mindig megújuló médiaiskola
Tanáraink 1990 –

Korábbi műhelyvezető tanárát, Énekes Zoltánt gyászolja a KOS

Elhunyt a Nemzeti Sport egykori főszerkesztője

EnekesZoltanA Nemzeti Sport tájékoztatása szerint súlyos betegség után, 53 esztendős korában elhunyt Énekes Zoltán, a sportnapilap korábbi főszerkesztője, egykori kiváló, 100 és 200 méteres pillangóúszásban országos csúcstartó úszóbajnok, akinek a rekordjait a nyolcvanas évek végén a legendás Darnyi Tamás döntötte meg.

Énekes Zoltán 1965. április 1-jén született, négyesztendős korától már a sport, az úszás töltötte ki a mindennapjait. A Spartacusban vált nagyszerű versenyzővé, s a korosztályos, illetve felnőttsikerek után tagja volt az 1984-es olimpiai keretnek is, ám a Los Angeles-i játékokra az akkori bojkott miatt ő sem utazhatott ki.

A sportpályafutásának súlyos térdsérülés vetett véget. A Testnevelési Főiskola elvégzése után úszóedzőként helyezkedett el, de ekkor már a Népsportnál is dolgozott. A lapnál minden lépcsőfokot megmászva lett munkatárs, rovatvezető, 1995 januárjában pedig főszerkesztő, s ezt a tisztséget 1999-ig töltötte be.

A sportújságírói pályafutás után saját, kommunikációs céget alapított s vezetett sikerrel. Ahogyan tehetséges, eredményes úszó, úgy sikeres újságíró is volt; a Széchy Tamással készített interjúsorozatáért 1989-ben szakmai nívódíjat kapott, 1997-ben pedig MOB- médiadíjat vehetett át.

KOS Plusz

A KOS (egyik) igazi varázsa a személyes találkozás a médiasztárokkal

Arról nem is beszélve, amikor „késve” kezdődött a 12.00-ra kiírt előadás, mert a hallgatóknak „meg kellett” nézniük a déli Tv-híradót, amelynek műsorvezetője aztán tíz perccel később, talpig sminkben, 12.15-kor már ott állt „élőben”, az imént még megcsodált ruhában a tanteremben és elkezdte az előadását.
Az „aktuális sztárok” aztán igazán azt tanítják, ami épp a legfrissebb tudnivaló a médiáról!

PRE - KOS
Keresés