Get Adobe Flash player
Komlósi Oktatási Stúdió, a mindig megújuló médiaiskola
Tanáraink 1990 –

KOS-39-esek és -43-asok a döntőben (Filmfesztivál 2013)

Rajtrácson a döntősök:

FelkVigyKesz.jpg

Balázs Dániel (KOS-43.): Száguldó Cetlik – Utánajártunk

Bakonyi Álmos (KOS-43.):
Bakonyi Ernő „Savanyú" emlékére

Gyulai Péter (KOS-43.): Családjogi Törvénytervezet 2012

Mára Krisztián (KOS-39.):
A Tv ügyvédje

Szórád Máté (KOS-39.):
A cukorkától az Angyalokig

(A szervezőgárda több szempontot is mérlegelve állította fel az öt döntős film vetítési sorrendjét.)

KOS Plusz

Ezermester médiamunkások

Hol vannak már azok az idők, amikor hét-nyolc fős stábok vonultak ki egy-egy eseményre, és külön személy volt a sofőr, a riporter, a szerkesztő, az operatőr, a technikus, a vágó. Ma már – mi tagadás, költségcsökkentési szempontokból – a legtöbb helyen azokat a médiamunkásokat keresik, akik egy személyben képesek ellátni ezeket a feladatokat. Magyarán leszervezik, leforgatják, megvágják, alámondják az anyagot, egyedül. 

Éppen ezért a KOS-ban is ilyen „mindenhez konyító”, all-round embereket igyekszünk képezni: kicsit operatőrködünk, kicsit vágunk, kicsit riporterkedünk, kicsit szerkesztünk, na meg persze a kamera előtt is mindenki jó néhányszor kipróbálja magát.

PRE - KOS
Keresés