Get Adobe Flash player
Komlósi Oktatási Stúdió, a mindig megújuló médiaiskola
Tanáraink 1990 –

A Spíler Tv (TV2) legtöbb kommentátora a KOS-ban végzett

Marad az angol foci,
maradnak a riporterek
a Spílernél
Tv-technika_AngolFoci_PL_kamera

Május 1-jén jelent meg a jólértesült cikk a magyar médiában, mely szerint szinte biztosra vehető, hogy a következő idénytől kezdve kizárólag a DigiSporton lesznek láthatóak az angol futball-élvonal, a Premier League mérkőzései. 99 százalékra mondták, hogy a TV2-csoport által működtetett Spíler bedobja a törülközőt, azaz nem száll harcba a következő három évadra szóló közvetítési jogokért.

Tv2csoport

Ezzel szemben május 29-én a TV2 hivatalos oldalán, közleményben jelentette be, hogy újabb három évre sikerült megszereznie a Premier League és a FA-kupa mérkőzéseinek közvetítési jogait, így ezeket továbbra is a Spíler TV-n láthatjuk.

spilertv-eLogo

Ez egyben válasz a széles körben terjedő pletykákra, melyek szerint számos Spíler-kommentátor – köztük nem egy egykori KOS-os – készül elhagyni a tavaly nyáron több új munkatársat igazoló sportcsatornát.

Egykori diákjaink a Spílernél:
Hetthéssy Zoltán (KOS-19.) főszerkesztő,
a focival foglalkozó kommentátorok és a szerkesztő-riporterek között
Baumstark Tibor (KOS-24.),
Matuz Krisztián (KOS-15.),
Márkus Ádám (KOS-40.),
Varga II Ákos (KOS-48.),

de még kezdő gyakornokot is a KOS-ból igazoltak, 2018-ban Diószegi Fannit (KOS-55.).
Nem is szólva az itt dolgozó autó-motorsport-szakos exkososokról.

Képes összeállításunk róluk ITT.

KOS Plusz

Ezermester médiamunkások

Hol vannak már azok az idők, amikor hét-nyolc fős stábok vonultak ki egy-egy eseményre, és külön személy volt a sofőr, a riporter, a szerkesztő, az operatőr, a technikus, a vágó. Ma már – mi tagadás, költségcsökkentési szempontokból – a legtöbb helyen azokat a médiamunkásokat keresik, akik egy személyben képesek ellátni ezeket a feladatokat. Magyarán leszervezik, leforgatják, megvágják, alámondják az anyagot, egyedül. 

Éppen ezért a KOS-ban is ilyen „mindenhez konyító”, all-round embereket igyekszünk képezni: kicsit operatőrködünk, kicsit vágunk, kicsit riporterkedünk, kicsit szerkesztünk, na meg persze a kamera előtt is mindenki jó néhányszor kipróbálja magát.

PRE - KOS
Keresés