Get Adobe Flash player
Komlósi Oktatási Stúdió, a mindig megújuló médiaiskola
Tanáraink 1990 –

Bíró László (KOS-35.) meglepetésdíja

RTL Híradó "Az év riportere"

Br_Lszl_v_riportereBíró László (KOS-35.) az iskola elvégzése után Pécsen kezdett el dolgozni, kisebb majd nagyobb helyi televízióknál, három évvel ezelőtt pedig az RTL Híradó pécsi tudósítója lett. Idén a fővárosba költözött, és már itt erősíti az RTL Híradó csapatát, mint közéleti riporter. A kollégák hatalmas meglepetéssel fogadták, rögtön az első napján. Kiderült ugyanis, hogy a szerkesztőség szavazata alapján ő nyerte az RTL Híradó "Az év riportere" díját. 

Br_Lszl
Bíró László (KOS-35.) munka közben

KOS Plusz

Miért érdemes előre, interneten jelentkezni?

Az előzetés jelentkezés a KOS-ba nem kötelező. De ajánlott. Nemcsak azért, mert az érdeklődőknek – természetesen ingyen és bérmentve – postázzuk a KOS-könyvet, hanem mert, ha kitöltötte az elektronikus jelentkezési lapot, akkor három éven át rendszeresen megküldjük az iskola hírlevelét e-mail címére.

PRE - KOS
Keresés