Get Adobe Flash player
Komlósi Oktatási Stúdió, a mindig megújuló médiaiskola
Tanáraink 1990 –

Sportújságírók elismerése, 2018

Egykori KOS-diákokokat
és tanárokat tüntetett ki
a sportújságíró-szövetség

MSUSZ-tablo2018c

MSUSZsportujsagiro-szovetseg2018web

A kecskeméti Sportújságíró Kongresszuson adták át a Magyar Olimpiai Bizottság Média Életműdíját, amelyet a MOB elnökségének döntése alapján az újságíró, riporter, szerkesztő és író, Kő András érdemelt ki, aki két évtizeden át  tanította a KOS diákjait.

A Magyar Sportújságíró Szövetség (MSÚSZ) életműdíját vehette át a szervezet idei közgyűlésén Szekeres István, az MSÚSZ korábbi elnöke, a Nemzeti Sport volt főszerkesztője, az Utánpótlássport.hu szerkesztőségének szerkesztője, a KOS egykori tanára.

Feleki László-díjat kapott Máté Pál, a Sport TV főszerkesztője, egykori műhelyvezető tanárunk.

Gyulai István-díjat vehetett át a névadó fiától többek között Rochy Zoltán, a Sport TV szerkesztője, volt oktatónk.

Nívódíjban részesült Csurka Gergely – korábbi műhelyvezetőnk – az Én édes Katinkám című, a Nemzeti Sportban megjelent jegyzetéért;
Szabó Szilárd (KOS-26.) exdiákunk és előadónk, a Kossuth Rádió sportszerkesztőségének munkatársa a Lord Sebastian Coe-val készített interjújáért;
Szekeres Tamás – iskolánk tanára – a közösségi médiában műfajt teremtő, Futóalbum című blogjáért;
valamint az Utánpotlassport.hu portál szerkesztősége – soraiban több egykori és jelenlegi hallgatónk, mint például Krasznai Bence (KOS-55.) – egész éves tevékenységéért.

Forrás: msusz.hu
Fotó: MSÚSZ/Róth Tamás, Szücs Attila

KOS Plusz

Számüzzük a kameralázat!

Visszatérő feladat: mutasd be kedvenc tárgyadat a kamera előtt! Az igazi cél persze a beszélő „megnyugtatása": a kezében tartott tárgy csak segít „megnyílni”, elfelejtetni a körülötte lévő kamerákat, lámpákat, monitorokat; leküzdeni a lámpalázat.

Hoztak már karikagyűrűt és kutyát, marsallbotot és szteppcipőt, Barbie-babát és bibliát, Fradi-sálat és rózsaszínpárducos melltartót, mobiltelefont és irodaszéket. A csúcs: Vadon János (KOS-13., azóta ismert tévés és rádiós szereplő) nyulai. Ráadásul a nézőknek kellett kitalálni, a fülüknél  fogva lógatott szegény párák közül melyik a preparált (kitömött) és melyik a szintén mozdulatlan, de élő. 

A KOS-módszer a stúdiódrukk ellen nála is bejött. „Nyusziból″ médiaoroszlán lett.

PRE - KOS
Keresés