Get Adobe Flash player
Komlósi Oktatási Stúdió, a mindig megújuló médiaiskola
Tanáraink 1990 –

Frányó Krisztina (KOS-45.) kezében a Legénylak

Exhallgatónk, tanársegédünk dedikál

Frányó Kriszta (KOS-45.) Legénylak című regényének könyvbemutatója július 2-án 18.30 órakor. 
Helyszín: Stop Bistro (Budapest VI., Király u. 50.)
VeresPatrik47ffAz írónővel Veres Patrik (KOS-47.) újságíró beszélget.
A találkozó után dedikálásra is nyílik lehetőség.

FranyoKrisztina45Konyvevel2015

„Ketten ültek a szerényen berendezett amerikai konyhás szoba egyetlen asztalánál. Két húszas évei közepén járó férfi. Egyikük, a kamaszosan vézna, kinyúlt pulóvert viselő szemüveges dühödt arccal próbálta kifundálni, mi is lenne a szakszerű lépés, ha az utolsó érdeklődő is csődöt mond. Szőke haja művészi rendezetlenséggel hullott homlokába, sápadt arcbőre szinte rátapadt a koponyájára. Hegyes állát felhúzott térdén nyugtatta, közben oda sem figyelve firkálgatott az előtte heverő papírra. Lakótársa, a csinos arcú, jól fésült barna álmodozva szürcsölte a kávéját, miközben hosszú, farmerba bújtatott lábait igyekezett kinyújtóztatni. Csibészes tekintete és felfelé görbülő ajkai miatt úgy tűnt, mintha állandóan mosolyogna, és tény, hogy Dávidnak sosem esett nehezére a nevetés.” „Kenesei Zalán, üljön le, a bíróság meghozta ítéletét – karikírozta ki jogi múltját sztentori hangon Roland. – Az Ön vallomása, valamint az esküdtszék egybecsengő véleménye alapján a bíróság Önt határozatlan idejű beköltözésre ítélte. Ha bárki tud olyan okot, ami miatt ez a három ember nem kötheti össze életét, az szóljon most, vagy hallgasson el mindörökre!”

Három huszonéves fiatal férfi sorsának alakulását követhetjük nyomon a 21. századi magyar valóságban. Megismerhetjük gondolataikat, félelmeiket, részt vehetünk életük szomorú és vidám pillanataiban. A regény bemutatja a párkapcsolatok nehézségeit, buktatóit, szépségeit.

http://publioboox.com/hu_HU/legenylak

KOS Plusz

Számüzzük a kameralázat!

Visszatérő feladat: mutasd be kedvenc tárgyadat a kamera előtt! Az igazi cél persze a beszélő „megnyugtatása": a kezében tartott tárgy csak segít „megnyílni”, elfelejtetni a körülötte lévő kamerákat, lámpákat, monitorokat; leküzdeni a lámpalázat.

Hoztak már karikagyűrűt és kutyát, marsallbotot és szteppcipőt, Barbie-babát és bibliát, Fradi-sálat és rózsaszínpárducos melltartót, mobiltelefont és irodaszéket. A csúcs: Vadon János (KOS-13., azóta ismert tévés és rádiós szereplő) nyulai. Ráadásul a nézőknek kellett kitalálni, a fülüknél  fogva lógatott szegény párák közül melyik a preparált (kitömött) és melyik a szintén mozdulatlan, de élő. 

A KOS-módszer a stúdiódrukk ellen nála is bejött. „Nyusziból″ médiaoroszlán lett.

PRE - KOS
Keresés