Get Adobe Flash player
Komlósi Oktatási Stúdió, a mindig megújuló médiaiskola
Tanáraink 1990 –

Galavits Patrik (KOS-53.): átütő siker, 1 évvel az iskola befejezése után

Önálló, egyórás rádióműsor
az Y-generációról,
nemcsak az Y-generációnak

GalavitsPatrik53KlubradioOnalloMusor2018Yweb

Kedves KOS!

Kb. egy éve azt mondtam, mikor a Klubrádióhoz kerültem a KOS segítségével, hogy ha az iskola elkezdésekor ezt a forgatókönyvet teszi le elém valaki, aláírtam volna.

Azóta ez hatványozottan igaz lett. Csütörtökön ugyanis már a saját, Y c. generációs műsorom kezdődött – az első két adás felvételről kerül adásba, utána a tervek szerint már élőben enyém az aznapi 15 és 16 óra közötti sáv minden héten.

Talán unalmas, de ha úgy érzem, hogy a pályán egy lépést tettem előre, mindig meg kell jegyeznem: köszönöm!

Üdvözlettel
Patrik


Az első adás ITT hallható
/Archívum, csütörtök, 15:07-től)


Minden idők egyik legsikeresebb KOS-
évfolyamáról, a 2017 nyarán végzett
KOS-53-ról ITT!


CsepelyiAdriennFotelPortreEvTanaraPortre

Csepelyi Adrienn újságíró, rádiós, a KOS-tanára, műhelyvezető:

Y.GalavitsPatrikRadiomusorKlubrdaio2018.jpgGalavits Patrik az első, immár legendás Metálműhely tanulója volt. Patriknak mától saját rádióműsora van. Patriknak saját arculata, tematikája, logója, víziója van. Patrik pontról pontra végigcsinálta, amit a Metálműhelyen tanultunk, és íme. Mindezt a saját tehetségének és kitartásának köszönheti, de óriási érzés, hogy valakinek segíteni tudtam abban, hogy elérje az álmát. Anyai kebelem dagad a büszkeségtől!


KOS Plusz

Önbizalomfröccs
és kemény kritika

Felevzaro2012majusPappGabriella44FoglBalazsKG

Alapos, úgynevezett félévzáró beszélgetésen vesz részt 2018. június 10-étől a kezdő évfolyam (KOS-56.) valamennyi hallgatója. A kéttagú vizsgabizottság mindenkivel körülbelül egy órát társalog: értékel, kérdez, meghallgatja a személyes problémákat, elemzi a tévés vizsgát és a tesztet, tanácsokat ad a folytatásra, új (!) műhelyeket javasol a második félévre.

OsztondijPuzzle

Fejenként kb. 20-30 (!) osztályzat és értékelés, valamint a szubjektív benyomások alapján születik meg a döntés, hogy ki kaphat ösztöndíjat, illetve ki jut esetleg az eltanácsolás sorsára. 
A félév és a vizsgák során elért részeredményeket a vizsgabeszélgetésen összesítjük, az ott kialakult képet is beleszámítva.

PRE - KOS
SZAVAZÁS
Melyik labdarúgó mérkőzés otthoni kommentálása szerepeljen 2020 tavaszán a KOS-vizsgán?
 
Keresés