Get Adobe Flash player
Komlósi Oktatási Stúdió, a mindig megújuló médiaiskola
Tanáraink 1990 –

Hajdú B. István (KOS-1.) Szepesi-díjat kapott

Az első befutott KOS-riporter sokadik elismerése

HBI.Szepesi-dij2016

Fotó: Hegedüs Gábor

A legnagyobb magyar rádiós sportriporterről, Szepesi Györgyről elnevezett díjat 2016-ban a KOS első sikerembere, Hajdú B. István (KOS-1.) vehette át.

Második alkalommal ítélt oda a Puskás Nemzetközi Futball Alapítvány az egymillió forintos pénzjutalommal kísért elismerést.
Az ünnepélyes díjátadón Szöllősi György, az alapítvány kuratóriumának elnöke, a Nemzeti Sport új főszerkesztője elmondta: minden évben egy, a magyar labdarúgás ügye iránt elkötelezett sportújságírót tüntetnek ki a Szepesi György-díjjal.

HBIannofff  HajduBIstvaneloadVagott  HBIkozvetitFulessel

Indoklása szerint negyedszázados kiemelkedő színvonalú futballkommentátori munkája és a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokságot emlékezetessé tevő, páratlan sportriporteri teljesítménye alapján esett idén a kuratórium választása a 47 éves, és már Kovácsi László- és Príma Primissima-, valamint Feleki-díjas Hajdú B. Istvánra.
Az elismerést Szepesi György és a tavalyi díjazott, Novotny Zoltán adta át.
A kuratórium vezetője emlékeztetett arra, hogy

a felkészült és hozzáértő díjazottat
többek között mindig könnyed és szellemes,
olykor finoman ironikus, de másokat soha sem sértő stílusa,
jellegzetes orgánuma, szép és szabatos magyar beszéde,
valamint szállóigévé lett szóviccei együtt tették a magyarok kedvenc sportriporterévé.

Kitért arra is, hogy Hajdú B. István hosszabb-rövidebb megszakításokkal 1991 óta van jelen a közmédia rádiós és televíziós sportközvetítéseiben kommentátorként, miközben több olimpiáról, labdarúgó-világbajnokságról és Európa-bajnokságról, valamint számos Bajnokok Ligája-mérkőzésről tudósított.

Forrás: MTI

NsplogoJOA Nemzeti Sport exkluzív nagyinterjúja Hajdú B.-vel ITT!

HBIidezettel2016

HBImontazsAlja1990-2015.jpg

KOS Plusz

Tanárok javítják a puskát

Nincs tankönyv. Pontosabban nincs egyetlen egy, igazi tankönyv (De azért Harléé, Wisingeré, Horváté, Bedőé, sportosoknak Gallové nagyon ajánlott!). De tanulhatsz saját jegyzeteidből is. Másokéból is. Sőt, az iskola arra is vállalkozik, hogy a saját puskádat (vagy másét, ami csak véletlenül hozzád került…) átnézi, kijavítja, még mielőtt rögzülne benned.
Például ez (az elmúlt évek csúcsbakija): a vezető operatőr autóvezetés közben operál”…

Van viszont kötelező, ajánlott és „ha jókat akarsz olvasni…”  fejezetekből álló olvasmányjegyzék.
Vannak sokszorosított (természetesen ingyenes) jegyzetek, a közös fachokban.
S vannak Prezi- és Powerpoint-diasorok, tanári jegyzetlapok, amelyeket neten megküldünk.

PRE - KOS
Keresés