Get Adobe Flash player
Komlósi Oktatási Stúdió, a mindig megújuló médiaiskola
Tanáraink 1990 –

Koczka Henrietta (KOS-43.) és Kovács Dániel (KOS-42.) az NSO Tv-nél

„Azonnal bevethetően jönnek dolgozni″
KoczkaHenriett43KovacsDaniel42NSOTVmintazs.jpg

Kibédi Péter, az NSO Tv vezetője leveléből:

2012 júniusától a KOS két nemrég végzett hallgatója, Koczka Henrietta (KOS-43.) és Kovács Dániel (KOS-42.) erősíti a Nemzeti Sport Online Tv csapatát. A stábban így hat kollégából öten ugyanazt a „tankönyvet″ ismerik. A hatodik fiatalembert pedig előbb utóbb elzavarom tanulni hozzátok. :-)

Nem véletlen, hogy a KOS volt az első hely, ahol érdeklődtem és embert kerestem. Megnyugtató és a személyes találkozókon is bebizonyosodott, hogy kellő tudással és felkészülten, tulajdonképpen azonnal bevethetően jönnek dolgozni.

Akikkel találkoztam, mindenki tökéletesen megfelelt az elvárásoknak, a két egykori hallgató mellett az döntött, hogy Daninak komoly gyakorlata van és ugyanazon a programon gyakorlottan vág, amit mi is használunk, Heni pedig tökéletesen illik abba a koncepcióba, amit elképzeltem, azaz egy csinos hölgy, aki a sporthoz ért új színt vihet az anyagokba.
Mellettük két jövendőbeli kolléga egy hajszállal maradt le, Pattantyús-Ábrahám Lőrinc (KOS-43.) és Nagy Viktor (KOS-43.). Mindkettő nevet felvéstem a noteszbe, Viktornak, mivel Hódmezővásárhelyen lakik, próbálok segíteni Szegeden, hogy rádióban vagy televízióban gyakorlatot szerezzen a napi szerkesztőségi munkában, vele a kapcsolatot is felvettem.

Sajnos kicsit elhúzódott a folyamat, márciusban kértem a segítséget és csak most jött el az ideje, nagyon örülök, hogy így zárult.

KibediPeterPortreKöszönöm a segítségedet!
Üdvözlettel:

Kibédi Péter
(KOS-26.)
NSO Tv vezető

KOS Plusz

Számüzzük a kameralázat!

Visszatérő feladat: mutasd be kedvenc tárgyadat a kamera előtt! Az igazi cél persze a beszélő „megnyugtatása": a kezében tartott tárgy csak segít „megnyílni”, elfelejtetni a körülötte lévő kamerákat, lámpákat, monitorokat; leküzdeni a lámpalázat.

Hoztak már karikagyűrűt és kutyát, marsallbotot és szteppcipőt, Barbie-babát és bibliát, Fradi-sálat és rózsaszínpárducos melltartót, mobiltelefont és irodaszéket. A csúcs: Vadon János (KOS-13., azóta ismert tévés és rádiós szereplő) nyulai. Ráadásul a nézőknek kellett kitalálni, a fülüknél  fogva lógatott szegény párák közül melyik a preparált (kitömött) és melyik a szintén mozdulatlan, de élő. 

A KOS-módszer a stúdiódrukk ellen nála is bejött. „Nyusziból″ médiaoroszlán lett.

PRE - KOS
Keresés