Get Adobe Flash player
Komlósi Oktatási Stúdió, a mindig megújuló médiaiskola
Tanáraink 1990 –

PRE-KOS-napló 3. (2013 nyár)

Meghódítottuk a Rádió- és Televíziótörténeti Múzeumot 

1PRE-KOS47_mzeum

Rollerrel vagy roller nélkül, kalandos kirándulás a PRE-KOS haramdik napján. Horváth Nikolett beszámolója.

Kicsiny csapatunk, amelynek érdeklődési köre nem a sport körül forog, elindult a KOS épületéből, hogy meglátogassa a Rádió- és Televíziótörténeti Múzeumot. Mivel nem minden diák pesti, ezért volt, akinek gondot okozott a járművekkel való közlekedés, mivel az plusz jegyébe került volna, így rollerrel indult útnak. Miközben elszáguldott, még hátrakiáltotta, hogy a Deák téren megvár minket, ami akkor senkinek nem volt gyanús.

A múzeum elé érve kísérő tanársegédünk, Kriszta még ellátott minket egy-két tippel a stand up műfajáról, és rögtönzött is nekünk egyet, hogy azon keresztül mutassa be, miről is van szó. Addigra már kezdett gyanús lenni többünknek, hogy rolleres barátunk nem érkezett meg a helyszínre, de reméltük, hogy előbb-utóbb megjelenik. Hiába. A tanársegédek megpróbálták megkeresni az elérhetőségeit, azonban ez sem sikerült. Miután minden reményt feladtunk rolleres barátunk megérkezését illetően, beléptünk a múzeum kapuján.

1PRE-KOS-47_mzeumMegmondva az őszintét, nem először jártam már itt, és az első alkalom számomra hatalmas csalódást okozott, hiszen nem hallottam mást, csak a régi rádió- és televízió- készülékek történeteit egy kedves idős úr előadásában. Azonban Komlósi tanár úr a saját történetei és élményein keresztül mutatta be nekünk az ott található eszközöket, és még oda is bement, ahova nem lett volna szabad. Vállalkozó kedvű csoporttársunk még egy régi stúdió díszletei közé is beült, és harminc évvel ezelőtti híreket olvasott fel a tanár úrral. Azért valljuk be, ezt egy rendes múzeumlátogatás keretei között nem lehetett volna megtenni.

A tárlatvezetés egyszerre volt humoros és érdekes, hiszen halhattunk olyan történeteket, amiket senki más nem fog hallani, hacsak nem Komlósi Gáborral megy el megnézni a múzeumot. A tanár úr nem riadt vissza semmitől, mindent, amit ismert, megfogott, kipróbált, és bemutatott egy-egy sztorin keresztül.

A vezetés végén az épület előtt mondhatta el mindenki a maga kis stand up-ját. Volt, aki egy hagyományos összefoglalót készített, de akadt, aki szót ejtett a helyszínen folyó esküvőről is. Így a harmadik nap végére már nem mindenki riad vissza a kamera látványától, és nem okoz gondot jelentkezni elsőnek egy adott feladatra sem.

Rolleres barátunk a helyszínre nem érkezett meg, de reméljük gond nélkül hazaért eme fárasztóan érdekes nap után. 

Horváth Nikolett

Keresés