Get Adobe Flash player
Komlósi Oktatási Stúdió, a mindig megújuló médiaiskola
Tanáraink 1990 –

Jenei Brigitta (KOS-41.) blogja no.2. (2011)

Péntek, az én napom

KolozsiIlditanit-prekos2011Minden napban keresni kell a tanulságot, a mai – pénteki – délutánnak két fontosabb bölcselete született. Első: ha Bus István sajtótájékoztatót tart, a hátsó sorban csak szüretelni lehet. Második: széllel szemben nem hugyozunk (női testek előnyben!).

A Mikszáth terem falai már izgatottan suttogtak: „Kolozsi, Kolozsi, Kolozsi!”. Fel is kaptam a fejem, ezek meg miről beszélnek? Az nem lehet. Már megint a képzelgések. Mégis tovább hallgatóztam, hátha mondanak még valamit, de feleslegesen füleltem, mert a szemem sarkából hirtelen mozgást láttam. Nem is akármilyet. Vörös csíkot húzott maga után.
KolozsiIlditanit-prekos2011 Ezután már felsóhajthattam: a falak nem hazudnak. Örömteljes kacaj, tenyerek összedörzsölve. Kezdődhet az időutazás. Hiszen a sokat emlegetett, mindig fénycsíkként közlekedő Vörös, Kolozsi Ildikó szoríthatta magához imádott katedráját. Alig telt el tíz perc, máris elrugaszkodott a nemzetközileg támogatott tanítói kódextől, és cselekvő embereket faragott a tanulókból. Mert ő a szélesvásznú lady, akinek legfőbb szenvedélye a tanítás (kicsit másképp). Háromfordulós játékot prezentált a nebulóknak. Első kör: „fényképalákat” mindenki tud olvasni, no de mi van akkor, ha borítjuk a rendszert? Itt a kép, most mondd meg te, hogy mi a címe! Kezek és ötletek versengtek, ablakzsiráfok és moci mackók születtek. Kettes kör: adok egy fogalmat, te pedig mondd ki, ami benned van, de ne számíts könnyű elfogadásra, egy Kolozsi-műhelyen először kételkedsz, ott hagyott labdákat keresel és kérdezel. Hármas kör: csukd be a szemed és figyelj, de ne rám, ne a szomszédra vagy a zsebedben rezgő mobilodra, hanem a zenémre. Hallod? Akkor suttogd ide, az első szót, ami az eszedbe jut. Ekkor kaptam fel már megint a fejem, mert a falak újra sutyorogni kezdtek: „viszlát, viszlát, viszlát!”. Nem akarom!

De hiába az akarat, a határidő és a program kötelez. Csak apró porszemek vagyunk, az óriás gépezetben. Jöhetett a kényszeresen elkerült iroda, s az annak minden pontját átjáró izzasztó hőség. Kis tévék balra, nagy tévé előre, és még egy ráadás a bal oldalon. Idegesen kántáló sportszeretők írták, olvasták, gyakorolták a szövegeiket. Mert már esedékes volt a főnök érkezése, tudtuk, mert az ismerős cipők kopogása magabiztosan intett: „Csendet kérünk, kezdődik a híradó!”. Amíg sorra tűntek fel a képernyőn az ismerős arcok, majd már csak a remegő hangok voltak, akik menedéket keresve a lépcső hűvös légterére szavaztak. Szőlőmajszolás, kínálgatás és kisebb-nagyobb szócsaták perzselték tovább a levegőt, sőt még a zombijaink is megérkeztek a szőlő-űrhajón…

Ezután várakozás. Induljon a kamerába mutatkozás, jöjjenek a megfáradt MTV-utazók. Közben vígan gyűltek és oszoltak a csoportok. Zenei csevejek kacagtak az üvegkorlát mellett, a tömegben pedig a kamera fóbiások motyogtak. Majd hiába indulhatott az újabb feladat, az elektronika nagy istensége másként döntött, s taxióraként csapta le az áramot. De végül megbékélt a technika: és jöhetett az „action”! Közben cetli párosítás és végeláthatatlan kérdések vették birtokba a vécék előterét.

A nagybetűs nap, nagy betűs vendégével értük el a véget, amikor is Bus István (bebizonyítva, hogy a hibás beszéd széles tárházával is jól pendítgeti a hallgatóság húrjait) nevét kuncogták a falak. Az utolsó sorban Vörösökkel és hölgyekkel szórtunk szőlőszemeket a padlóra, mert „mi szüreten vótunk, na!”. S fejet kapkodva hallgattuk: „A széllel szemben nem hugyozunk!”.

Jenei Brigitta (KOS-41.)

Busi-prekos-sajttaj201104-MNathon40-KocsisP41

Bus István M. Náthon Andrásnak (KOS-40.) nyilatkozik, a kamerával Kocsis Péter (KOS-41.)

Keresés