Borókai Gábor: felesleges elfoglalni a közmédiát
A média sajátja, hogy nem érdemes elfoglalni, szócsőként használni, mert nem fog hasznot hozni, ki lehet dobni rövid úton a szemétdombra – mondta a Heti Válasz főszerkesztője a Duna TV vitaműsorában, ahol György Péterrel a média jövőjéről beszélgettek a „kétharmados” Magyarországon.
Vélhetően azért veszi majd az elsők között megreformálandó kétharmados törvények közé a médiatörvényt a Fidesz, mert a média hosszú idő óta szenved súlyos betegségekben. A közmédiumokat „elfoglalni” és „szócsőként használni” kontraproduktív lépés lenne a kétharmados kormányzó oldal részéről – hangzott el a Duna Televízió Közbeszéd című műsorának hétfő esti adásában. A stúdióban Borókai Gábor, a Heti Válasz főszerkesztője és György Péter esztéta ütköztette érveit a média helyzetéről.„A közszolgálati média, amelyben évente elköltenek 40-45 milliárd adófizetői forintot, nagyobb figyelemre, és – óvatosan mondom – nagyobb fegyelemre is szorulna; költségvetési szempontból okvetlenül” – nyilatkozta Borókai Gábor a Duna Televízió esti háttérműsorában. Hozzátette: céltudatosabbá kéne tenni a közmédiumok működését, ezen belül számon kérni a média vezetőitől, hogy képesek-e megfelelni a velük szemben közösen, társadalmi szinten kialakított kívánalmaknak.György Péteregy hangsúlyozottan elméleti „rossz forgatókönyvet” vázolt a mai helyzetről. Eszerint a Fidesz – parlamenti kétharmada birtokában – „lerohanná” a közmédiumokat és egy állami monopóliumra tenne szert ezáltal. „Mindegy, hogy a Fidesz akarná-e ezt vagy sem, ma már nem érdemes megcsinálni” – érvelt a szakember.Amiért szerinte hagyományos értelemben véve érdemes „lerohanni” a közmédiumokat, az a tematizálás lehetősége egy adott időpillanatban. Ám ez a „képesség” már rég nem a tévéknél van, hanem az internetnél. „Utóbbi az a médium, ami képes megváltoztatni a politikai ítéleteket, gyorsan és radikális módon” – érvelt György Péter. Megjegyezte: a közszolgálati televíziónak ma fel kell vennie a versenyt a közösségi portálokkal; az a generáció, amelyik véleményvezér lesz az elkövetkező négy évben, az egy új médiavilágban él - hangsúlyozta. Borókai Gábor kijelentette: a józan észnek és a jó ízlésnek kell kormányoznia a média területén. „Teljesen értelmetlen a közszolgálati médiafelületet elfoglalni és szócsőnek használni, mert ez kontraproduktív. Aki ezt megteszi, az biztos, hogy veszíteni fog” – szögezte le a Heti Válasz főszerkesztője. Borókai a közmédiumok fő szerepét – szemben az elsősorban eladni akaró kereskedelmi médiumokkal – az ismeretek okosan, fogyasztható módon való közvetítésében látja. „Ezért fontos, hogy a szakma szerephez jusson a közmédiában. Ha a politika a maga szándékai, vagy inkább a vélt nyeresége szellemében próbálja a médiát kormányozni, akkor bajt csinált saját magának” – szögezte le.A közmédiumok lehetséges összevonásával kapcsolatban György Péter elsősorban az egyes közmédiumok munkakultúrája közötti nagyon nagy eltérést említette első helyen. „A nagyon eltérő munkakultúrák egy integrációs szervezetbe zárása esetén az a veszély fenyeget, hogy a leggyengébb munkakultúra gyűri maga alá a többit” – érvelt.Borókai Gábor úgy látja: a munkakultúra fontos, de járulékos körülmény; ha sikerül meghatározni a célt és a követelményrendszert, akkor ez hat majd a munkakultúrára is.„Azt látom, hogy bizonytalanság van a tekintetben, hogy mit gondolnak a médiumok magukról, a feladatukról, és hogy az mennyire látszik egyértelműen a műsorstruktúrájukon. Ez hat a munkakultúrára, az ott dolgozó újságírók identitására is. Felvetődik bennük a kérdés: jó, az amit csinálok? Hasznos? Hiszen kívülről annyian annyifélét mondanak a munkámról” – érvelt Borókai.A külső megítélés egyik formája a nézettségi mutató, „ami abszolút a kereskedelmi médiumok sajátja” a főszerkesztő szerint. Fontos lenne ezért – állítja –, hogy ne csak a nézettség mértékegységével mérjék a közmédiumokat, illetve ha mégis, sokkal rétegzettebben tegyék. „Egy háromszázezres nézőszám a kereskedelmi médiumokban értelmezhetetlen, de ha egy színházi közvetítés alkalmával ennyi színházlátogatót a tévé elé ültetnek, az teljesítmény” – mondta a Heti Válasz főszerkesztője. A kereskedelmi médiát mennyire érinti a Fidesz kétharmada? Már most láthatók a jobbra tolódás jelei? – hangzott a Duna Televízió kérdése. György Péter úgy látja: egyelőre az RTL Klub logisztikai részét vásárolták meg (ahogy arról már beszámoltunk, az Infocenter.hu Zrt., amely többek között tulajdonosa a Heti Válasz című hetilapnak és a Lánchíd Rádió Kft-nek is, április utolsó hetében szerzett 31 százalékos részesedést a Magyar RTL Klub Zrt-ben), s ebből számára még nem következik, hogy „azonnal rá fognak mászni az RTL híradójára”. Már csak azért sem, mert aki a részesedést megvette, annak is fenn kell tartania a csatorna nézettségi indexét.Borókai Gábor példaként hozta fel az egykori Sláger és Danubius rádiók helyére pályázó, majd azt átvevő kereskedelmi rádiók esetét, visszautalva a pályáztatás idején zajló vitára, miszerint különböző pártcsoportok foglalták el a két frekvenciát. „Ha visszanézünk, és megvizsgáljuk, vajon a két új rádió, a Class FM és a Neo kulcsszerepet játszott-e a választási kampányban, azt mondhatjuk, hogy nem. Nem váltak pártrádiókká” – szögezte le. A média sajátja, hogy nem érdemes elfoglalni, szócsőként használni, mert nem fog hasznot hozni, ki lehet dobni rövid úton a szemétdombra – szögezte le Borókai Gábor.
Forrás: Duna Televízió
Novodomszky Éva (KOS-15.) úgy tervezi: a várandóság utolsó hónapjaiban is dolgozik
Vegyünk példátróla- írjaa Buda-pestiÚjságCity Gönczi Gáborról (KOS-12.)
Öles interjú készült Gantner Ádámmal (KOS-21.) Szlovákiában
Novodomszky Évát(KOS-15.)dícsérik:Váratlanul élettel és érdeklődéssel töltötte meg a Teadélutánt.(...)Könnyedén, felkészülten és elegánsan vezette az adást.(...)Kellemes kulturális magazinná tette a tartalmatlan traccspartit.
Shenouda Nóra (KOS-37.) terjedelmes riportjaaz Éva Magazinban A cikk ITT teljes terjedelmében olvasható!
Évnyitó tanárunk, Bárdos Andráskőkemény véleménye a médiáról
A tv-legenda Vitray Tamásezentúl csak a KOS-ban vállal órát
Öles kép, hosszú sztár-interjúFaragó Richard sport-riporterrel (KOS-1.)
Tévés és rádiós karrier után...Szilasi Viktória (KOS-7.) a Magyar Televízió (már az 1996-ban közvetíthetett Atlantából, az olimpiról), a Danubius Rádió,a Klubrádió, a Roxy Rádió, az Infórádió, az RTL Klubés a BBC (a magyar adás munkatársa Londonban!)után egy másik játékban találta meg magát és boldogulását.
Egykori KOS-diáka legjobb hölgyhíradósAz MTV híradósát tartják a legfelkészültebbnek a nézők (75%)(Ahogy egykori diákunk, Novodomszky Éva, úgy a 2. helyezett D. Tóth Kriszta is tanít a KOS-ban)TOVÁBBI RÉSZLETEK ITT
KOS-tanára legjobb férfi híradósA Tények volt főszerkesztőjét azután sem felejtették el a nézők, hogy távozott a TV2-től (79%)(A 3. Pachmann Péter és a 4. Süveges Gergő is a KOS tanára)TOVÁBBI RÉSZLETEK ITT!
3 volt KOS-osa sportriporter-rangsor élénHajdú B. István hat éve közvetít Bajnokok Ligája-meccseket (79%),Szujó Zoltán több műfajban is kipróbálta magát (90%),Szántó Dávid akár heteken át készül a közvetítésekre (84%)(A TV2 és a ViaSat, valamint az RTL Klub és az MTV sportriportere is a KOS-ban végzett)TOVÁBBI RÉSZLETEK ITT!
Az időjós kategória kivételével (mi ezt nem tekintenénk a klasszikus értelemben vett médiaszerepnek...) mindenben KOS-hallgató vagy KOS-tanár nyert a Ringier Kiadó nagy felmérésében.A leghitelesebb magyar tévés személyiség:Hajdú B. István (KOS-1.)Az első tízből hárman- az 1. Hajdú B. István, a 3. Szujó Zoltán és a 6. Szántó Dávid -a KOS-ban végeztek;ketten - a 9. Palik László és a 10. Bárdos András - a KOS tanárai.(Rajtuk kívül csak 5 meteorológus került az első tízbe.)A KATEGÓRIÁK SORRENDJÉRŐLA KIS KÉPEKRE KATTINTVA OLVASHAT!
Műhelyvezető tanárunk cikkea Duna Ház teraszáról
-parti - egykori KOS-osokkalAz ELITE Magazin egészoldalas képriportban számolt be a budapesti zenei rádió első születésnapi partijáról. A sztárvendégek között ott volt "a jazzy hangjai" közül Bojti Szilvi (KOS-32.). Marosvölgyi György (KOS-8.) és Urbán István (KOS-15.)
Balról a második Bojti Szilvi, a harmadik Marosvölgyi György; a másik képen balról Urbán István
Novodomszky Éva (KOS-15.):„Kiskorom óta vonz a tanítás” A hírek szerelmesei (balról-jobbra): Várkonyi Andrea, Novodomszky Éva és Winkler Nóra (KOS-tanár); a tanítás szerelmese: egykori hallgatónk a Maxima címlapján (is)Amikor telefonon hívom, kissé gondterhelt a hangja, kiderül, hogy éppen a tanítványait értékeli – ez zárja le a tanévet az újságíró-iskolában, ahol majd egy évtizede én is jártam az óráira. Természetes, hogy erről kérdezem először, visszaemlékezve jó hangulatú előadásaira…
– Még mindig ugyanolyan lelkesen tanítasz?– Igen, persze, képtelen lennék megunni. Már kiskorom óta vonz a tanítás, nem véletlenül akartam eredetileg pedagógus lenni. Ráadásul most, hogy a szakmámat, az újságírást, pontosabban a televíziózást tanítom, én is átrágom magam újra és újra azokon a témákon, amiken a hallgatók. Igen, sosem árt, hogy felelevenítsük az ismereteinket azon a téren, amelyen már rutinból tevékenykedünk. Mellesleg maguk a hallgatók is mutatnak nekem olyan megoldásokat, például az improvizációs gyakorlatok során, amiken én is meglepődöm. De azért remélem, egyelőre ők tanulnak többet tőlem… (Kacag.)(Forrás: Maxima)A cikk folytatását ITT olvashatod!Novodomszky Éva korábbi 25, és további KOS-hallgatók címlapjaihoz KATT IDE!
„Támpontokés mankók kellenek, hátha nincs elég inspiráció...”- valljaVadon János (KOS-13.)A Kalandra fal! című show-műsor házigazdája néha maga is gondban van, mikor meg kell fogalmaznia, mint csinál. Nincs kibékülve azzal, ha humoristának tartják, de még attól is idegenkedik, ha műsorvezetőként említik, "bár utóbbi talán valamennyire azért mégis én vagyok" - mondja."Az RTL Klubban partnereket találtam. Van két, három olyan ember körülöttem, akik egyrészt hasonló gondolkodásúak, másrészt kreatívak, tudnak alternatívát, jobbat mondani arra, amit én mondok. Ha előhúzok valamit a tarsolyomból, akkor kiderülhet, hogy nem az a legjobb ötlet, de ha senki nem tudja ezt a lapot kihúzni a pakliból, akkor nincs miről beszélni. Régebben nem volt rám jellemző, hogy másokkal közösen, szívesen és jól dolgozzak együtt, és ezért olykor meg is fizettem. Úgy váltam végre csapatjátékossá, hogy megtaláltam a csapatomat.Szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen testhez álló feladatokat kapok. Nem kell kibújnom a bőrömből, és lehetek elég kreatív. Balázzsal és a kreatív stábbal néhány dolgot azért mi is megbeszélünk előre, mindig van gerince annak, amit csinálni készülünk. Támpontok és mankók kellenek, hátha nincs elég inspiráció, vagy valamiért nem működik a szituáció."
De...
"Nem próbálunk megfelelni bizonyos szerepeknek, amit saját magunknak találunk ki, vagy amit a csatorna vár el tőlünk. Ha körbenézünk, nem látunk a képernyőn hozzánk hasonló párost, mert manírkirályokkal vannak tele a szórakoztató műsorok. Ez nem feltétlenül van azért, mert ők nem törekednének a hitelességre, viszont akarva-akaratlanul a szerkesztők, főszerkesztők koncepcióinak áldozataivá válnak..."
Egykori KOS-hallgató a Fiatal Üzletemberek Világszervezete (JCI) magyarországi elnökeA Junior Chamber International vezetőjével készült interjú ITT olvasható
Újraképernyőn,újracímlaponKislánya első születésnapja előtt tért vissza a képernyőre Somogyi Dia (KOS-9.),az MTV TeleSport műsorvezetője,s most itt az újabb címlap is,immár a 9. a sorban.
A tvr-hét címlap-cikkében a férjről, a szintén KOS-os papáról,Sztancsik Tamásról (KOS-15.),a tv2 sportfőszerkesztőjéről,iskolánk műhelyvezető tanáráról is olvashatunk.
Somogyi Dia:korábbban is az első oldalon
További KOS-hallgatók további címlapjai ITT!
Szujó Zoltán (KOS-19.) magát alakítja az Álom.net című mozifilmbenBemutató: április 16-án!"Egy kosárlabda-kommentátort kellett alakítanom, aki a gimnáziumi döntőt közvetíti."
Szalka Andrea (KOS-38.)első írásaITT olvasható!"Nem egy szépirodalmi remek, de én írtam és naggggyon jó látni ott a nevem a végén!"
Ocskai Tímea (KOS-37.) elemző írása az egyik legrangosabb hazai lapban
2010-re csúszik a Latinovits munkanéven futó új debreceni színház átadása. Az építés körüli fejetlenségnek járt után végzős hallgatónk, aki emellett a JFB francia lapnak is rendszeresen publikál.
Shenouda Nóra(KOS-37.)nagypénteki interjúja!Beszélgetés a magyarországi Kopt Ortodox Egyház vezetőjével ITT!
Buga Mihály (KOS-31.) a gödöllői Pelikán Rádió műsorvezetője nem felejtette el egykori iskoláját... A helyi lapnak adott interjújában kétszer is megemlíti a KOS-t!Először a KOS-bizonyítvány fontosságáról beszélt..."...elvégeztem a Komlósi Oktatási Stúdió médiaiskoláját, hogy hivatalos okmányom is legyen arról, hogy ebben az irányban szeretnék a jövőben tevékenykedni."
Másodszor saját szerencséjéről (a FüHü sportosztálya akkoriban a KOS-ban működött):"Három-négy évvel ezelőtt az iskolában (Komlósi Oktatási Stúdió) szóltak, hogy indul egy sportosztály a Független Hírügynökségnél. Nyolc osztálytársammal beválogattak a csapatba, és elkezdtük a munkát. Természetesen az elején - ha fogalmazhatok így - amolyan próbaadással működtünk, majd véglegesítettek bennünket."
A KOS 31. és 32. évfolyamának hallgatói alkották a Független Hírügynökség sportosztályát
A politikánál is létezik nagyobb veszély!
Borókai Gábor (november 17-i nagyelőadónk) gondolatait ITT olvashatod.
Somogyi Dia (KOS-9.) ütni is tud, ha kell...
Az MTV riporterének szenvedélyéről ITT olvashat.
A magyar pszicho és a macskanő
A Tisza Katáról (KOS-29.) szóló cikket ITT olvashatod.
Műsorvezető, riporter, vagy?...
Sándor Erzsi szenzációs írása:Olvasható méretért - KATT IDE!
Havas Henrik kiszáll az egyetembizniszből
Részletek ITT!, vagy ITT!
Internet kontra nyomtatott sajtó
Részletek ITT!
Vigyázzatok, mit beszéltek élő adásban, mert súlyos következményei lesznek!
kontra
Részletesen ITT!
Cosmo baki: Kirúgták a káromkodó szerkesztőt. Ám nemcsak nálunk, hanem külföldön is számos botrány volt már hasonló ’poénokból’.
Egykori hallgatónk, Velkei Tamás (KOS-26.) készített interjút egykori hallgatónkkal,
Büky Annával (KOS-30.) .
2006. október 9.
Csak a KOS-ban nem csökkent a létszám (sőt...)
Az eMasa (elektronikus Magyar Sajtó), a honlapja az újságíró-oktatásról közöl cikket, amelyből többek között kiderül, hogy a az országban jószerivel egyedül a KOS-ban nem csökkent a jelentkezők száma (sőt...), miközben a hasonló jellegű képzések létszámhiánnyal kűzdenek, vagy nem is indítottak csoportot az idén ősszel.
A televíziózás még mindig „menő”A köztudatban „riporteriskolaként” ismert, 17 éve működő Komlósi Oktatási Stúdió nem panaszkodhat az érdeklődés megcsappanására – nyilatkozta az eMasának a stúdió alapítója és igazgatója, Komlósi Gábor. A kétszer négy hónapos tanfolyamokon a televízió, rádió és a nyomtatott sajtó mellett jelentkezni lehet internetes újságírói, illetve hírügynökségi szakra is, de a legnagyobb népszerűségnek kezdetek óta a televíziós riporter-képzés örvend. A tanulmányaikat most kezdők 57%-a döntött emellett, míg az írott sajtóban 34, rádióban csupán 9%-uk szeretne dolgozni. „Gyakorlati képzés, praktikus ismeretek, mélyvíz-elmélet – ezek jellemzik az iskolánkat. A felsőoktatásban néhány helyen kifejezetten magas szintű elméleti oktatás folyik, csak éppen forgatni, műsort vezetni, hírt írni nem tanítják meg a leendő újságírókat. A mi diákjaink viszont heti rendszerességgel kerülnek kamera elé, így az iskola elvégzése után azonnal bevethetők a szerkesztőségi életbe. Nem a papírért jönnek, hanem a gyakorlati tapasztalatokért, akár az egyetem, főiskola elvégzése után, akár azelőtt” – büszkélkedik Komlósi.
A teljes cikk itt olvasható!
A nézettségmérés legújabb módszerei az írásában, ITT.
Az új rendszer vázlata
A KOS "A sportállamtitkár naplójában"
A rendszeresen közli dr. Ábrahám Attila államtitkár naplóját. A május 7-ei bejegyzés alatt a KOS-ról is szól:
"Délután az egyik újságíró-iskola fiataljai vártak rám. Valójában nagyon élveztem, mivel őszintének tűnt az érdeklődés és igazán tartalmasak voltak a feltett kérdések."
Az év sportriportere, Szántó Dávid mesél gyerekkori álmairól és tévés nehézségeiről a Kiskegyedben.
Egykori hallgatónkról, Szekeres Péterről (KOS-12.) olvashatsz a magazinban.
Egykori KOS-hallgató lett a Kamera Hungária sztárja
A Megasztár, (TV2) Lévai Balázs (MTV) és Szederkényi Olga (MTV) voltak a főszereplői a televíziós szakma legrangosabb díjátadójának, a Kamera Hungáriának - jelentette elsőként a
A Budapesten rendezett díjátadó gálán szakmai-, fesztivál- és közönség-díjakat adtak át. A közönségszavazatok alapján a a legkedveltebb tévés személyiség Gundel Takács Gábor (TV2). Az általa vezetett műsor, az Áll az alku kapta a legkedveltebb tévéműsornak járó Aranyszarvas díjat. Szederkényi Olga, a Magyar Televízió brüsszeli tudósítója – iskolánk egykori hallgatója (KOS-15.) - egyrészt alkotói különdíjat kapott, másrészt a párizsi lázongásról készített tudósításáért átvehette a fesztiváldíjat is a tudósítás kategóriában.
A cikkének egyes megállapításai a 2x4 hónapos KOS-képzést követő OKJ-vizsga miatt minden hallgatónk számára érdekes lehet:
Elfogadják a munkáltatók az OKJ-képzettséget
Az iskolarendszeren kívüli szakképesítéseket összegző, új Országos Képzési Jegyzékben szereplő eddigi 807 képesítést 416-ra csökkentették.
Háttér: Mi is az OKJ? Az OKJ az Országos Képzési Jegyzék rövidítése, amely az államilag elismert, akkreditált szakmák jegyzékét tartalmazza. Az OKJ-s képzéseken megszerzett bizonyítványok államilag elismert okiratok, amelyek országszerte felhasználhatóak. Az OKJ-s tanfolyamokat elvégzők középfokú, azaz a szakirányú érettségivel egyenértékű, és felsőfokú, a képzések szintjén a középfokú és a felsőfokú végzettségek, diplomák közt elhelyezkedő minősítésű képesítéseket szerezhetnek.
Érthetően kevés Magyarországról akkreditált riporter tudósít a torinói téli olimpiáról - jó részük azonban egykori KOS-hallgató. A TeleSport stábjában főszerepet játszó Szántó Dávid (KOS-18.) - megnyító, alpesi sí, bob - és Somos Zoltán (KOS-1.), valamint szakkommentátora, az MTI-s Spiller István (KOS-12.) - jégkorong - mellett naponta jelentkezik kolumnás összefoglalókkal a kiküldött munkatársa, Fábik Tibor (KOS-2.)
"Katedrák és gyorstalpalók": az egyik legtekintélyesebb magyar szaklap, a szerint a kommunikációs tanodákról rengetegen úgy vélekednek: egy-egy ilyen 4-5 éves hosszúságúra elnyújtott egyetem által megkívánt energiaráfordítás és tananyag elmarad más főiskolák színvonalától. Tényleg sok a hycomat-szak... A teljes cikk itt
Horváth Júlia Borbála (KOS-22.) öles cikke a Népszabadságban
- ide is csak két részletben tudtuk bemásolni.
"A Komlósi stúdióban a másoddiplomájára készült akkoriban és az iskolai újságba sorra szállította pesti élményeit. Fölkereste egy kiadó, hogy készüljön könyv az írásokból" - olvashatjuk az íróvá lett grófkisasszonyról, Tisza Katáról (KOS-29.) a Best Magazinban.