Vermes Éva
(1939-2010)
Pályára kerülésétől nyugdíjba vonulásáig az egykor 1 millió példányban megjelenő Családi lap munkatársa, majd a szerkesztőségi ranglétra minden fokát bejárva főszerkesztője volt. Elsősorban az interjúkészítés és riportírás mesterének tartják.
Több novellagyűjtemény, mesekötet, egy meseregény, az országos Andersen Pályázat kiemelt helyezése, és a néhány éve megjelent, A fecskék délre szállnak című regénye után a 2009-es könyvhétre átütő sikerrel jelent meg
az Egymásba zárva című regénye, amely íróként is meghozta számára
az országos elismertséget.
Harmadik regényének írása közben érte a súlyos betegség, így sajnos már nem tudta befejezni. Végakarata az volt, hogy azt fia, iskolánk tanára,
Harle Tamás fejezze be.
Temetése Balatonalmádiban lesz, 2010. június 18-án, 16 órakor.