Teljesíts minél több feladatot, hogy a félév végén részt vehess a tíz legtöbb pontot gyűjtő diák vetélkedőjén! A győztes idén tavasszal 66 ezer forint ösztöndíjban részesül. A megoldásokat mindig a tozsde@riporteriskola.hu címre várjuk, a tárgyban feltüntetve az adott feladat számát.
KOS-TŐZSDE SZABÁLYZAT
A KOS-tőzsdén az aktuális évfolyamok diákjai versenyeznek. A tíz legtöbb pontot szerző tanuló a félév végén egy vetélkedőn vehet részt, amelyen a győztes ösztöndíjban részesül.
Minden hallgatónak kötelező részt venni a versenyben és minimum két feladatot sikeresen teljesíteni. Ez a vizsgára bocsátás egyik feltétele is!
Az aktivitást, illetve a megszerzett pontokat a félévzárás során is figyelembe vesszük.
A feladatokat és a szerezhető pontszámokat az iskola internetes oldalán tesszük közzé, változó rendszerességgel, az alapszakasz végéig.
Minden megoldást a tozsde@riporteriskola.hu e-mail-címre kell elküldeni. Csak az erre a címre, és a megadott határidőre (!) beérkező megoldásokat értékeljük! A tárgy mezőben mindig fel kell tüntetni az adott feladat sorszámát, például 1/66.
Az egyes feladatokra adható maximális pontszámtól indokolt esetben (pl. kiemelkedő teljesítés, pluszmunka stb.) el lehet térni, és többletpontokkal jutalmazni a diákot.
Bizonyos feladatoknál előre jelezzük, hogy annak nem teljesítése, bármilyen okból történjék is az – komoly pontlevonással jár. (Például feliratkozáshoz kötött tőzsdés külső helyszíni forgatások.)
A pontszámokról az iskolavezetés és az iroda munkatársai hoznak döntést, ezekkel szemben fellebbezésnek helye nincs.
18/66. Kedveled a sulit?
Mondd el, mutasd meg másoknak is! Tőzsdezárásig kövesd be az iskola Facebook vagy Instagram oldalát 20-20 pontért! Valamelyik idei posztot további 30-30 pontért kedvelheted, a megosztásért pedig 50-50 pont jár. Ha ajánlást is írsz az egyik 2023-as poszt megosztásához, akkor 100-100 pontot szerezhetsz. Vagyis összesen maximum 200-200 pont lehet a tiéd.
17/66. Tudományos Újságírók Klubja
Te hogyan fiatalítanád az idén 33 éves Tudományos Újságírók Klubja közösségét? Milyen programok, képzések, lehetőségek vonzanának a szervezethez, mint fiatal médiaszakembert? Készíts javaslattervet a Tudományos Újságírók Klubja „30-an 30-asok” programjához a következő 3 éves ciklusra, max. 1 oldal terjedelemben!
Írj percről percre tudósítást valamelyik hétvégi magyar vagy külföldi elsőosztályú bajnoki mérkőzésről! Rajtad áll, melyik focimeccsről számolsz be. A lényeg, hogy ne legyél túl terjengős, férj bele kb. 2000 karakterbe!
Készíts saját fényképes vagy videós összeállítást a plánok, azaz a képkivágások bemutatásához! Fotóid vagy készre vágott videód az operatőri és rendezői alapismeretek előadássorozaton elhangzott képkivágásokat szemléltessék!
Május 10-én startolt a 2023-as Tour de Hongrie. Kapj el pár pillanatot az országúti kerékpárversenyből te is! Tudósíts maximum 2 perces videós vagy rádiós helyszíni bejelentkezésben, vagy írj 2500 karakteres riportot az eseményről!
Szerezhető pontszám: minimum 100, maximum 150 pont. Beküldési határidő: május 14., vasárnap, éjfél.
13/66. Bejelentkezés
Készíts 1 perces élő – helyszíni – bejelentkezést a telefonoddal az Újpest FC–Ferencvárosi TC fociderbi előtt vagy után! Ha rendelkezel belépőjeggyel, akár a stadionban is rögzítheted a videód, de a feladatot a stadion előtt állva is gond nélkül teljesítheted. Légy frappáns, kreatív és egyedi, kerüld a sablonokat!
A rögzített videókat aznap éjfélig várjuk a tozsde@riporteriskola.hu címre (letölthető linken).
Szerezhető pontszám: minimum 100, maximum 150 pont. Leadási határidő: május 1., hétfő, éjfél.
12/66. Írottsajtós fogalmak
Magyarázd meg, mit jelentenek a következő írottsajtós fogalmak! Légy rövid, tömör és közérthető! 1. hírműfajok 2. imprima 3. szerkesztett interjú 4. MTI 5. kilövés
Minden hiánytalan meghatározás 20 pontot ér. Szerezhető pontszám: maximum 100 pont. Leadási határidő: május 7., vasárnap, éjfél.
11/66. Ferenc pápa Budapestre látogat
A pápa április 28-30. között tesz ismét látogatást Magyarországon. Írj személyes hangvételű, legfeljebb 3000 karakteres összefoglalót az itt töltött napjairól! Plusz 50 pont jár azért, ha valamelyik helyszínről saját sztorit is tudsz hozni, amit egy külön keretesbe írsz.
Szerezhető pontszám: max. 100+50 pont. Leadási határidő: május 1.
10/66. Tévés fogalmak
Magyarázd meg, mit jelentenek a következő tévés fogalmak! Légy rövid, tömör és közérthető! 1. kameraman 2. svenk 3. steadicam 4. frame 5. snitt
Minden hiánytalan meghatározás 20 pontot ér. Szerezhető pontszám: maximum 100 pont. Leadási határidő: május 7., vasárnap, éjfél.
9/66. A Föld napja
Április 22-én különféle eseményeket rendeznek világszerte, melyekkel felhívják a figyelmet a Föld természeti környezetének megóvására. Írj figyelemfelkeltő, legfeljebb 3000 karakteres összeállítást a témában! Plusz 50 pont jár azért, ha írásodban „megszólaltatsz” valakit, akinek szívügye a Föld napja mozgalom.
Szerezhető pontszám: max. 100+50 pont. Leadási határidő: április 25.
8/66. Húsvéti népszokások és hagyományok
Az egyházi rituálék mellett népi hagyományok is kapcsolódnak a húsvéthoz. Mit őrzünk ezekből még 2023-ban is? Írj színes, legfeljebb 3000 karakteres összeállítást a témában! Plusz 50 pont jár azért, ha egy olyan szakértő szavait is idézed írásodban, akivel te beszéltél. Mi Csendesné Dolinay Margitot (KOS-48.) ajánljuk, akinek a közelmúltban volt életpálya-kiállítása. Elérhetőséget a KOS-tól kérhetsz hozzá.
Szerezhető pontszám: max. 100+50 pont. Leadási határidő: április 11.
7/66. Szerkesztéstan Prezi
A szerkesztéstan (vizsgatárgy!) előadássorozathoz korábban elkészült előadói vázlat Prezi vagy/és PowerPoint változatát kell megújítanod. Elsősorban frissebbekre, 21. századiakra cserélni a képeket, főleg a televíziós és nyomdai berendezések illusztrációit.
Ha már most szombatra (március 11.) kész vagy vele és másnap már az egész évfolyam ezt vetítve tanul – miközben Komlósi Gábor előad –, akár 300 pontot is kaphatsz.
Leadási határidő: 2023. március 23. (Alapanyag a korábbi diasorozat. Kérd e-mailben, máris küldjük!) Szerezhető pontszám: 150-300 pont.
6/66. PS5, KOS FIFA CUP
Mutasd meg, hogy kontrollerrel legalább annyira jó vagy, mint mikrofonnal a kezedben! Szárnyalhatsz a Fradival, bikázhatsz távolról Szoboszlaival, vagy varázsolhatsz hatékonyabban Potternél a Chelseavel, a lényeg, hogy egy olyan klubcsapatban gondolkodj, amit előtted senki nem választott.
Mi adjuk a konzolt (Playstation 5) és a kontrollereket, tőletek pedig hihetetlen gólokra és nagyszerű meccsekre számítunk, március 18-án, szombaton 12.30-tól. Várhatóan páros kommentálásra is lesz lehetőség, casterként az iskola stúdiójában.
Jelentkezz a tozsde@riporteriskola.hu címen március 12-én éjfélig! Maximum létszám: 16 fő.
Szerezhető pontszám: minimum 100 pont (a részvételért). Az első három helyezett további pontokban részesül: I. 300 pont, II. 200 pont, III. 100 pont.
5/66. Figyeld a címlapokat!
Keresd az egykori KOS-diákok címlapfotóit! Bár már most is jóval több van belőlük, mint ahányat kitettünk az iskolában (Novodomszky Éva például már ötvennél is többször szerepelt a címlapon), folyamatosan frissítjük “gyűjteményünket”. Akár friss, akár évekkel ezelőtti újság borítóján látod meg valamelyik korábbi hallgatónkat, ne habozz beküldeni nekünk e-mailben! (Személyesen pedig bármikor leadhatod a tőzsdezárásig.) Szerezhető pontszám: max. 100 pont / eredeti címlap.
4/66. Sulimédia
A fotón Jáger Laura és Veres Viktor (mindketten KOS-57.) még a sulitévének forgatott. Később mindketten a TV2, majd a Hír TV riporterei lettek.
Készíts nyomtatott vagy internetes iskolaújságot, podcast felvételt, rádióműsort, sulitévét (akár saját YouTube csatornán)! Keress társakat a feladathoz és jelentkezzetek a tozsde@riporteriskola.hu címen március 12-én éjfélig! A szerkesztőségeknek minimum egy elkészült anyagot kell leadniuk a tőzsdezárásig. Szerezhető pontszám: minimum 500, maximum 1500 pont / szerkesztőség.
Ezt a tagok egymás között osztják szét. Amennyiben egy megalakult szerkesztőség nem ad le egyetlen kész anyagot sem, minden tagtól levonunk 300 pontot!
3/66. Segítsd a KOS munkáját!
Ha szívesen csatlakoznál a suli csapatához, most itt a lehetőség. Első körben nem egy állást kínálunk, csupán néhány feladatban (pl. a cikkleadas@riporteriskola.hu kezelésében és némi adminisztrációban) számítanánk rád. Cserébe pedig KOS-tőzsde pontokat, valamint tandíjkedvezményt kínálunk. Sőt, sikeres együttműködés esetén hosszabb távra is szívesen terveznénk, ha beválik az új “kisegítőnk”. Az ideális jelölt egy megbízható, végzős hallgató lehet, aki már ismeri valamennyire az iskola működését.
A jelentkezéseket a tozsde@riporteriskola.hu címre várjuk, március 4-én, éjfélig! Szerezhető pontszám: 300 pont + tandíjkedvezmény.
2/66. Örökítsd meg a félév legjobb pillanatait!
Készíts képeket az oktatási napokon és küldd el nekünk a tozsde@riporteriskola.hu címre! Nem várjuk el, hogy profi minőségben fotózz, de a homályos, életlen alkotásokat nem tudjuk figyelembe venni. Egy témáról legfeljebb 5 képet várunk!
Fotóidat a félév során (a tőzsdezárásig) bármikor beküldheted. A tárgy rovatba a feladat számát írd (2/66.)! Szerezhető pontszám: max. 20 pont / sikeres kép.
1/66. Hibakeresés
Legyél kicsit olvasószerkesztője, korrektora a KOS-nak! Ha bármilyen helyesírási hibát, ténybeli tévedést, elírást találsz a weboldalon, az aktuális órarendben vagy bármilyen kiküldött tájékoztatóban jelezd a javítandókat! Fontos, hogy pontosan, egyértelműen jelöld meg hol és mit vélsz hibásnak. Észrevételeidet egészen a tőzsdezárásig várjuk a tozsde@riporteriskola.hu címre. Szerezhető pontszám: javításonként 20 (leggyorsabb beküldő), illetve 10 pont (elfogadott észrevétel).
Keresd a hibákat! Egy korábbi példa: Szujó Zoltán (KOS-19.) helyett Ujvári Máté (KOS_41.) ugrott be KOS-os váltott KOS-ost a Forma-1 főkommentátori székében